2017. október 21., szombat

Visszatér a mozikba A Pál utcai fiúk




.

Az idei Fábri Zoltán Centenárium alkalmából újra mozivásznon látható A Pál utcai fiúk, amelyet a Filmalap égisze alatt működő Magyar Nemzeti Filmarchívum digitális felújítási programjában restauráltak. Az évforduló napján, október 15-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban kiállítással és beszélgetéssel kísért díszvetítést tartottak.


A filmklasszikust néhány nappal az évforduló után, október 19-től kezdve országszerte több mint 20 moziban vetítik. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Művész Moziban látható, emellett a megyeszékhelyek többségén is bemutatják, kitűnő minőségű digitális kópiáról.

100 évvel ezelőtt, 1917. október 15-én született Fábri Zoltán film- és színházi rendező, színész, forgatókönyvíró, festőművész, grafikus, akinek a nevéhez olyan, legendássá vált alkotások fűződnek, mint a Körhinta, az Édes Anna, az Isten hozta, őrnagy úr! vagy Az ötödik pecsét. Az évforduló alkalmából a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum klasszikusokat újjávarázsoló digitális felújítási programja idén elsősorban az ő életműve köré szerveződik. A Filmlabor szakemberei és neves operatőrök közreműködésével zajló restaurációs program célja, hogy a magyar filmművészet kincsei kiváló képi és hangminőségben, a mozivásznon kerülhessenek ismét a közönség elé.
Ennek a sorozatnak első mozibemutatója a Pannonia Entertainment által idén nyáron országos moziforgalmazásban bemutatott Vuk volt, amelyet most Fábri Zoltán egyik legismertebb alkotása, Molnár Ferenc világhírű regénye alapján készült és a Legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt ifjúsági filmje követ. Érdekesség, hogy az Illés György által fényképezett A Pál utcai fiúk felújításában a film egyik egykori színésze, a később nemzetközi sikereket arató operatőr, ifj. Jancsó Miklós, azaz Jancsó Nyika működött közre, aki akkor 17 évesen a vörösingesek közül a fiatalabbik Pásztort alakította, Áts Ferinek pedig a hangját kölcsönözte.
A film 2017-es előzetese a klasszikus magyar filmek modern hangulatú, újravágott előzeteseiről ismert „Palóc Videótéka” csapat munkája: https://www.youtube.com/watch?v=opCq3lcJHKU

A Pál utcai fiúk a magyar irodalom és filmtörténet kivételes alkotása, amely felnőtteket és fiatalokat egyaránt megszólít. A magyar-amerikai koprodukcióban, Anthony Kemp, Törőcsik Mari, William Burleigh, Pécsi Sándor főszereplésével 1969-ben készült film jelenetei legendássá, szófordulatai szállóigékké váltak. Mindannyian emlékezünk az einstandolásra, a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és persze Bokára, Csónakosra, az árulóvá vált Gerébre, az ellenfél vezetőjeként is tiszteletben tartott Áts Ferire és Nemecsek közlegényre, aki hősiesen és önfeláldozóan kiállt a grundért és a társaiért. Az időtlen, mai kor számára is érvényes értékrendet felállító történetet minden generáció újra felfedezi magának – musical feldolgozása az elmúlt évtized egyik legnagyobb sikere a Vígszínházban.

A centenárium alkalmából október 15-én országszerte számos helyszínen rendeztek vetítéseket. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Filmarchívum által összeállított különleges tárlaton archív plakátokat, a forgatáson készült werkfotókat, valamint a filmhez készült díszletterv- és storyboard festményeket, grafikákat tekinthetett meg a közönség.

A vetítési helyszínek teljes listája az alábbi linken olvasható, ahol a vetítéssorozat szervezői a velük kapcsolatba lépő iskolák részére is segítséget nyújtanak, kedvezményes csoportos mozilátogatások megvalósításában.

https://www.facebook.com/PannoniaEntertainment
 

Nincsenek megjegyzések: