2017. október 16., hétfő

Az OperaVision nevű portál az operák új online játszóhelye



.

Az Opera Platform sikerén felbuzdulva az Opera Europa 18 ország 30 operaegyüttesével együttműködésben létrehozta az OperaVision nevű portált. A projektet ismét az Európai Unió Kreatív Európa Programja támogatja.

Október 12-én elindult az európai operatársulatokat és fesztiválokat tömörítő szövetség, az Opera Europa új platformja. Az elsőként megosztott produkciók egyike Verdi Traviatája, melyet a szerző szülővárosából, Bussetóból közvetítenek október 14-én, szombaton. Ezt Debussy Pelléas és Mélisande című műve követi élőben a berlini Komische Operből október 15-én, vasárnap.
Az OperaVision egyik célcsoportja a laikusok köre, akikhez a portál a műfajt közelebb kívánja hozni. Az érdeklődők operaszemelvényeket, valamint a művekhez kapcsolódó történeteket és dokumentumokat ismerhetnek meg, valamint felfedezhetik négy évszázad gazdag repertoárját.
A vájtfülűeknek az OperaVision lehetőséget nyújt, hogy elmélyedjenek a különböző produkciókban Európa határain innen és túl, olvashassanak az adott előadásokról, és szélesíthessék tudásukat az opera műfajában.
Az Opera Akadémia szekció gazdag adatbázishoz biztosít hozzáférést, a próbafolyamatokba betekintést nyújtó rövidfilmektől neves operai személyiségekkel készített interjúkig.
A fiatalabb korosztály szüleikkel és tanáraikkal közösen a különböző korcsoportokra szabott különleges tartalmak segítségével ismerheti meg az opera csodálatos világát.
Az OperaVision a 2018-as kulturális örökség európai évét gazdag programsorozattal kívánja megünnepelni, amellyel be kívánja mutatni, milyen sokszínű és jelentős az európai opera napjainkban. A részletes programot a szervezők az év végén hozzák nyilvánosságra.
Az új kezdeményezés az Opera Platform sikerére épül. Az Opera Europa a Kreatív Európa Program társfinanszírozásával létrehozott korábbi projektje hűséges nézőközönségre talált, videóit több mint 3 millióan tekintették meg alig két és fél év alatt. A Kreatív Európa Program újbóli támogatása 2020 decemberéig biztosítja az OperaVision működését.
A 2017-es év programja           
2017. október 15.
Claude Debussy
Pelléas és Mélisande

Komische Oper, Berlin
Élő adás

2017. október 20.
Giuseppe Verdi
Traviata

A Bussetói Festival Verdi
2017. október 28.
Richard Wagner
A Rajna kincse

Opera North, Leeds
2017. november 3.
Wolfgang A. Mozart
Figaro házassága

Garsington Opera
2017. november 4., 11., 18.
Richard Wagner
A walkür
felvonásonként

Opera North, Leeds
2017. november 24.
Christoph W. Gluck Le Cinesi (A kínai nők)
Palau de les Arts, Valencia
2017. november 25., december 2., 9.
Richard Wagner
Siegfried
felvonásonként

Opera North, Leeds
2017. december 10.
Feliks Nowowiejski
Legenda Bałtyku
(A Balti-tenger legendája)

Poznańi Operaház
Élő adás

2017. december 15.
Francis Poulenc
A kármeliták párbeszédei

La Monnaie De Munt, Brüsszel
Élő adás

2017. december 16., 23., 30.
Richard Wagner
Az istenek alkonya
felvonásonként

Opera North, Leeds
2017. december 22.
Engelbert Humperdinck
Jancsi és Juliska

Magyar Állami Operaház

Az induláskor ugyancsak elérhető a honlapon
Bellini: Az alvajáró – Victorian Opera; Denisov: Tajtékos napok – Oper Stuttgart; Fagerlund: Őszi szonáta – Finn Nemzeti Opera; Händel: Acis & Galatea – Opera Theatre Company, Dublin; Martin: Le Vin Herbé – Walesi Nemzeti Opera; Puccini: Pillangókisasszony – Teatro Real, Madrid; Puccini: Tosca – Den Norske Opera, Oslo

Ez a nagyszerű kezdeményezés a Kreatív Európa program és 18 ország 30 partnerintézmény együttműködésével valósulhatott meg:
                                               Národní divadlo Praha (Prágai Nemzeti Színház)
  • EGYESÜLT KIRÁLYSÁG Opera North, Leeds
                                               Királyi Operaház, Covent Garden, London
                                               Walesi Nemzeti Opera, Cardiff
  • FINNORSZÁG Finn Nemzeti Opera, Helsinki
  • FRANCIAORSZÁG Festival d’Aix-en-Provence
  • Opéra-Comique, Párizs
  • Opéra de Lille
  • HOLLANDIA Holland Nemzeti Opera & Balett, Amszterdam
  • HORVÁTORSZÁG Hrvatsko narodno kazaliste u Zagrebu
    (Zágrábi Horvát Nemzeti Színház)
  • ÍRORSZÁG Wexford Opera Festival
  • LENGYELORSZÁG Teatr Wielki w Poznaniu (Poznańi Operaház)
  • Teatr Wielki Opera Narodowa, Varsó (Lengyel Nemzeti Opera)
  • LETTORSZÁG Latvijas Nacionala Opera un Balets, Riga
    (Lett Nemzeti Opera és Balett)
  • MAGYARORSZÁG Magyar Állami Operaház
  • NÉMETORSZÁG Komische Oper, Berlin
Deutsche Oper am Rhein Düsseldorf/Duisburg
                                               Teatro La Fenice, Velence
                                               Teatro Regio, Torino
                                               Teatro di San Carlo, Nápoly

Nincsenek megjegyzések: