2017. augusztus 2., szerda

Újra hajóval a Szigetre



2017-ben újra jelentkezik a Sziget VIP Boat, a Sziget Fesztivál teljes ideje alatt, hogy luxus motoros hajókkal vigye a Szigetre a fesztiválozni vágyókat.
A Sziget VIP Boat három különböző szolgáltatást nyújt.
Az EXPRESS szolgáltatás két fix kikötőben, a Batthyány téren és a Wiking Yacht Club - Marina Parton várja az utasokat. Az előbbi helyről nyolc személyes motoros hajóval száguldhatnak, míg az utóbbi kikötőből kényelmes ponton hajókkal utazhatnak a bulizni vágyók, akik induláskor egy welcome drink-et is kapnak.
Az EXPRESS hajók délután öt órától este kilenc óráig minden fél órában indulnak, illetve soron kívül is, ha megtelik egy hajó. Mindkét kikötőből maximum tíz perc az út a fesztivál belépési pontjához, ahol szinte sorban állás nélkül lehet jegyet vásárolni, illetve bejutni a területre.
A VIP szolgáltatást igénybe venni olyan, mintha limuzinnal mennénk a Szigetre, azzal a különbséggel, hogy a hajónak nem kell a forgalomban araszolnia. Az utasokért egy saját hajó érkezik kapitánnyal és egy üveg pezsgővel, mely egy előre egyeztetett időpontban „házhoz megy", mivel a Kopaszi gát és a Wiking Yacht Club - Marina Part közötti szakaszon, bármelyik kikötőbe lehet kérni. A utazás a távolságtól függően 10-15 percig tart, így az indulástól számítva hamar belevethetjük magunkat a bulizásba. A hajót maximum nyolc fő veheti igénybe, akiknek egész biztosan nem kell idegenekkel osztozni az élményen.
A VIP GRAND TOUR szolgáltatás lényegében megegyezik a VIP szolgáltatással, azzal a különbséggel, hogy ez magába foglal egy harminc perces városnézést a Dunán a fesztiválra érkezés előtt, így az utasok kényelmesen elfogyaszthatják az üveg pezsgőjüket, és a lenyűgöző látvány mellett hangolódhatnak a koncertekre.
A szolgáltatásokat ráadásul a helyszínen Citypass kártyával 20% kedvezménnyel lehet igénybe venni.
A szolgáltatás szponzora a Budapest Boat Show, partnerei a Sziget Fesztivál, a Wiking Yacht Club és a GMedia Kft.

www.szigetvipboat.com
  

Nincsenek megjegyzések: