2009. november 28., szombat

Mit keres a feng shui a konyhában?





.

Közel 15 évvel ezelőtt hazánkban is megjelent a feng shui. Más nyugati kultúrákhoz hasonlóan, a különleges, misztikusnak tűnő tanok iránt érdeklődők között rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert.
Azt is mondhatnánk divat lett a feng shuiról beszélni.
Meglovagolva ezt a divathullámot, sokan könyveiket és írásaikat a „FENG SHUI” figyelemfelkeltő megjelöléssel adták ki, pl. "Feng shui a konyhában".

Szinte már a csapból is a feng shui folyik, mondhatják joggal a kétkedők.
Lássuk, hogy került a feng shui a konyhába, hogyan kapcsolódik étkezési szokásainkhoz.

A feng shuinak és a többi ősi kínai mesterségnek, művészetnek azonosak a gyökerei.
A yin és yang egyensúlya, az öt változó állapot (öt elem) harmóniája olyan egyetemes alapelvek, amelyek országhatároktól és kultúráktól függetlenül hatással vannak alapvető jólétünkre.

A Zhou-dinasztia (i. e. 1027-771) idejéből származó klasszikus írásokban az öt változó állapotnak megfelelő ízharmóniában fogalmazták meg a konyhaművészet lényegét.
A feng shui korai fénykora egybeesik azzal az időszakkal, amikor a főzés tudománya Kínában szakácsművészetté fejlődött.
A Sárga Császár kánonjában az öt elem szerinti kiegyensúlyozott táplálkozást betegségek megelőzésére és gyógyítására is alkalmasnak vélték.
Ezt az elvet a későbbi udvari orvosok finomították, és részletesen kidolgozták.

Kínában ma is találhatók olyan „gyógy éttermek” ahol a gyógyulni vágyók számára az orvos által javasolt, megfelelő módon elkészített ételeket tálalják fel.

Visszatérve a fenti kérdéshez: nincs, és nem is lehet az ételünknek, ruhánknak, kocsinknak, stb. jó vagy rossz feng shuija.

A táplálékkal felvett qi közvetlen hatással van szervezetünkre, míg a feng shuival közvetett módon fejthetünk ki hatást, pl. egészségi állapotunkra.

A feng shui kifejezést tehát, divatos csengése miatt használják a konyhaművészettel kapcsolatban, ahelyett hogy az öt változó állapot (öt elem) elvei szerint összeállított étkezésről írnának.

A feng shui a környezet és az ember közötti qi áramlását vizsgálja és orvosolja azért, hogy elősegítse az egészséges és sikeres élet feltételeinek kialakulását.

Ebből a szempontból a konyha az egyik kiemelt jelentőségű terület, melynek vizsgálatával a klasszikus feng shui-tanácsadó foglalkozik.

Sajnos a sikert hajszolva, vagy a tudatlanság miatt számos olyan dolgot tulajdonítanak a feng shuinak, amihez a tradicionális feng shuinak nincs, és soha nem is volt köze.

Forrás: Feng shui kör

Nincsenek megjegyzések: