2009. január 5., hétfő

Csi kung- gyógyulás a természet erejével


Kínából számtalan olyan természetes gyógymód érkezett már hazánkba, mely kíméletesen gyógyít olyan problémákat is, melyekre a fejlett orvostudomány még nem találta meg a megfelelő megoldást, ám a Csi Kung mind közül kitűnik hatékonyságával.



A Csi Kung egy ősi kínai módszer, mely a légzésgyakorlatokon, a meditáción, és speciális mozgássorok végzésén alapul. Rendszeres gyakorlással egyensúlyt teremt a szervezetben, s elindítja a test önregeneráló folyamatait, hiszen az egyes betegségek nem csak külső behatásokra keletkezhetnek, sőt az esetek nagy százalékában a bajt lelki tényezők okozzák.

A kínaiak öt elem tana alapján a szervezet kényes egyensúlyát az egyes elemek megfelelő aránya tartja fenn. Ha valamely mozgás hatására valamely elem túlsúlyba kerül, a test egyes részein problémák keletkezhetnek. A Csi Kung megtanít arra mely mozgásformák előnyösek számunkra, s melyek kerülendők.

Sok tekintetben hasonlít az indiai jógára, mely szintén meditációs gyakorlatok, és a megfelelő légzéstechnika segítségével tartja egyensúlyban a szervezetet. A jógában pránának nevezett energia ugyanazt takarja, mint a kínai Csi. A Csi levegőt jelent, egyfajta magasabb energia mely egyensúlyban tartja szervezetünket. Ennek irányítását teszi lehetővé a Csi Kung, így biztosítva az öngyógyítás lehetőségét.

A Csi Kung eredete

Az ősi módszer Kínából származik, ám hazánkban csupán néhány éve vált ismertté, hiszen a Kulturális Forradalom idején Kínában is háttérbe szorult, s csak a hetvenes évek végén vált újra népszerűvé, hódító útját a nagyvilágban csak ezután kezdhette meg. A hatlamas sikereken felbuzdulván egyre inkább szorgalmazták a Csi Kung hatásának vizsgálatát, s bebizonyosodott, hogy fontos szerepet játszik az asztma, elhízás, mozgásszervi problémák és a stressz kezelésében. Ma már világszerte több tízmillió ember gyakorolja nap mint nap. Ugyan fontos szerepet kap a gyógyításban, mégis a betegségek megelőzésére bizonyult legalkalmasabbnak.

Gyógyhatások

A Csi Kung merőben eltér a többi mozgásfajtától. Több mint háromezer különböző fajtája létezik, közöttük nem csak gyógyító mozgássorok, de olyan harcművészetek, mint a Kung fu is megtalálhatók. Gyakorlása nem egyszerű fizikai mozgás, mely az állóképességet fokozza, hanem olyan módszer, mellyel serkenthetjük szervezetünk energiaellátását, s irányíthatjuk azt.

Az energiák irányításával nem csak vitalizáló, de gyógyító folyamatokat is elindíthatunk. A Csi Kung már nem egy titokban, csak a kiválasztottak által művelt tevékenység, a hazai oktatók segítségével bárki elsajátíthatja. Alkalmazása nem csak betegség esetén lehetséges, hiszen bár gyógyítja a betegségeket is, de a teljesen egészséges embert is erősebbé teszi fizikailag és mentálisan egyaránt.

A Csi Kung egyfajta életmód. A meditációs és légzésgyakorlatok, a különleges mozgássorok elűzik a félelmet, depressziót, idegességet. Kiegyensúlyozottá és boldoggá tesznek, serkentik a vérkeringést és a Csi áramlását a testben.

A Csi Kung hatásai:

  • stressz oldása, relaxáció
  • megelőzi a betegségeket és allergiákat
  • felgyorsítja a természetes gyógyulás folyamatát
  • segít megőrizni az érzelmi egyensúlyt
  • szellemi frissességet növel
  • növeli a vitalitást, a koncentrációs képességet
  • fejleszti a belső erőt
  • javítja a szexuális funkciókat
  • összességében javítja az életminőséget és életkilátásokat.
A Csi Kung különleges hatása révén más orvoslással szemben nem igényel külső segítséget. A páciens, ha elsajátítja ezt a speciális egészségmegőrző módszert, a későbbiekben képes lesz önmagát gyógyítani, élete egészségesebb, kiegyensúlyozottabb mederben folyhat tovább.

Forrás

Nincsenek megjegyzések: