2009. január 29., csütörtök

Bencés apátság romjai, Vértesszentkereszt


Mívesen faragott kövei igazi művészettörténeti csemegeként szolgálnak a román kor és a kora gótika építészeti emlékeit fürkészőknek. A Vértes erdőrengetegében vélhetően már a bencés szerzetesek megjelenése előtt korai templom állt, amely mellett csaknem kilencszáz évvel ezelőtt bencés kolostort és templomot építettek.

Apátság a Vértesben

galleries/Verteszent_nagytot_medium.jpgA monostor alapítási évszámát nem ismerjük, ám az ismert, hogy az épületekben 1146-ban már szerzetesek éltek. Az építkezéseket Vértesszentkereszten II. Ugrin püspök kezdte el a 12. század végén, és örököse, I. Miklós ispán fejezte be a 13. század első negyedében. Az építkezésen több műhely munkája tükröződik.

A 13. században a korai épületegyüttestől délre hatalmas méretű, gazdag szobrászati díszítésű háromhajós, keletelt, bazilikális elrendezésű román kori templom épült. Károly Róbert uralkodása idején a vidék királyi tulajdonba került, kedvelt vadászterületévé vált. Azokra az időkre tehető az apátság fénykora, amikor a kegyurai az uralkodók voltak.

Zsigmond király idején a Rozgonyi család szerezte meg a vértesi várakat (Gesztes, Vitány, Gerencsér, Essegvár, Tata ), és mint a területtel együttjáró jogokat, átvették és lettek a vértesi apátság kegyurai, ám az épületegyüttesre nem igen költöttek, állapota egyre inkább romlott.

galleries/Vertesszent_oszlop_medium.jpgA 15. század második felében már az Újlaki család a vértesi várak és birokok gazdája, valamint az apátság kegyurai. Egy 1475-ben keltezett, pápához írt levélben már az szerepel, hogy „a vértes-keresztúri bencés monostor épületei annyira megrongálódtak, hogy apátja nem mer benn tartózkodni, a jövedelem meg oly csekély, hogy két szerzetessel alig tudja magát eltartani s a roskadékos templomban alig mondanak évenként tíz misét, engedje át a pálos szerzeteseknek". A pápa engedélyezte a kérést, de változás nem történt.

I478-ban Mátyás király folyamodik IV. Sixtus pápához, hogy „az olyannyira elpusztult, hogy szinte földszínig rom (apátságot) a Fehérvár város falain kívül levő, Szent Margit tiszteletére emelt dominikánus kolostorba bekebelezhesse". Ez 1478-ban meg is történt, s az apátság Vérteskeresztúr néven került be a domonkos rend regisztrációs könyvébe. A török hódítás idején, miután 1543-ban török kézre került Tata, a kolostor szerzetesei is elmenekültek, az apátság lakatlanná vált.

1754-től a terület az Esterházy család birtokába kerül, ám ez a korszak az apátság megmaradt romjainak további pusztulását hozta. Köveit a vidék épülő templomaihoz, a bokodi tó, malom- és gátépítéséhez hordták el. Számos faragványt a csákvári emlékműbe és a tatai műromba építették be.

Építészeti értékek

galleries/Vertesszent_nagyto2t_medium.jpgA templom belső terét három pár pillér osztotta három hajóra. Különleges kialakítást kapott a főszentély: a szentélynégyszöget keletre egy nagyobb, az északi és déli oldalon egy-egy kisebb, alacsonyabb apszis bővíti. A templom építőanyaga a közelben bányászott sárgás színezetű keménymészkő. A falak öntöttfalas technikával, gondosan faragott kváder-burkolattal készültek. A boltozatok kialakításánál a bordák közti boltsüvegeket téglából rakták. Ugyancsak keménymészkőből készültek a templom gazdagon faragott részletei. A látványt a vörösmárvány elemek alkalmazása, padozat, kapuk, sírkövek fokozták.

A 13. századi szerzetesi templom építészeti megoldásaiban és részletképzésében kettősséget mutat. Az érett románkori stílust képviselik a figurális faragványok: bűnbeesés, szerzetes, Krisztus-fej ábrázolása, az állatalakos frízek, a kapuoroszlánok, illetve olyan ornamentális formák mint az akantuszos oszlopfők, palmettás indák és szalagok. Ugyanakkor megjelennek az épületen a le-de France-ból, Burgundiából közvetített koragótikus elemek: a nyolcszögletes pillérek, boltozatformák, bimbós oszlopfők, a hajó ívsoros párkánya.

galleries/Vertesszent_oldalhoml_medium.jpgA két román kori templom között helyezkedett el a 13. századi kolostor, amely nem szabályos kolostorformát mutat, négyszögbe zárt kerengővel, hanem egy keleti és egy nyugati szárnyból állt, amelyeket zárófal kötött össze. A kolostor durván megmunkált kövekből épült fel, a fontosabb részletekhez használtak szépen faragott köveket. A helyiségek a hagyományos sorrendben követték egymást: sekrestye, káptalanterem, gyülekező terem, nappali.

A nyugati oldalon a korai kolostor falait is felhasználva, egészen az előcsarnok faláig húzódó épületszárnyat alakítottak ki, itt a refektórium (ebédlő) és a konyha kapott helyet. Az l330-40-es évektől az új szerzetesi templomba temetkezett a kegyúri család. A templombelső egész területén egyszerű-, az előcsarnokban, valamint a déli kerengő folyosó alsó rétegeiben téglakeretes sírok voltak.

A dominikánusok építkezései


A 15. század első évtizedeiben még jelentős az apátság, a század második felére azonban lehanyatlott, a kolostor falai leromlottak, csak egy-két szerzetes élt köztük. A fehérvári Szent Margit dominikánus kolostorral történt egyesítésről 1478. július 15-én kelt az oklevél. A beköltöző új rend tagjainak fő feladata volt, hogy életet vigyenek az elhagyatott falak közé. A meginduló építkezést a szerénység és a rendelkezésre álló építőanyagok mind gazdaságosabb felhasználása jellemezte.

A dominikánusok rendjük szabályainak megfelelő építkezésekre törekedtek, de helyzetüket Vértesszentkereszten erősen megszabták a már meglevő épületek. A 12. századi templom szakrális használata megszűnt. A plébánia funkciókat a nagy templom vette át, ahol a világi hívek elkülönítésére rekesztővel választották el a hajó terét a szentélytől. A l480-as években a kolostort is átépítették.

A belső négyszögű udvar körül építették ki a kerengőfolyosókat, a keleti szárny egy kápolnával bővült, melybe használójának, a priornak szobájából nyílt a bejárat. A nyugati kolostorszárnyat lebontották, az itteni helyiségek funkcióit az új északi szárny helyiségei vették át. A lebontott épület anyagát felhasználva nyári és téli refektórium és konyha épült. A dominikánusok elmélyült tanulmányokat folytattak, ezért minden szerzetes számára önálló cellát alakítottak ki. A vértesi kolostorban a cellasor és a könyvtár az emeleten kapott helyet.

A 16. század első negyedében még kisebb átalakításokat végeztek a kolostoron (kerengő átépítése, bejáratok, burkolat), amit a reneszánsz faragott részletek is jeleznek. A török hódoltság idején a szerzetesi élet végleg megszűnt az apátságban.

Régészeti feltárások, rekonstrukció


galleries/Vértesszent_állo.jpgRomán kori építészet kiemelkedő emlékére a Vértes hegység egyik magaslatára épült bencés, később dominikánus apátság maradványaira Rómer Flóris figyelt fel a 20. században. Kisebb kutatások 1940-ben, Lux Géza vezetésével indultak, majd 1964-71 között és a 80-as években nagyobb régészeti feltárásokra is került sor.

Feltárták a 13. századi templom romjaitól északra lévő 12. századi, egyenes záródású apátsági templomot, valamint a később épült templom közti területen több periódusban kiépült kolostor maradványait. Az ásatások során nagy számban előkerült kőfaragványok segítséget nyújtottak az apátság építéstörténetének rekonstruálásához.

Ehhez nagy segítséget jelentett, hogy a 18. században gondos kezek egy-egy gödörbe elrejtették a kapuk legszebb faragványait. Így a 20. században Sedlmayr János építésznek sikerült a kapukat rekonstruálnia.

A kolostor helyreállítási munkái több évtizede folynak. A régészeti leletanyagból, faragott kövekből ízelítőt kaphat a látogató a Tata vár picehelyiségében, a Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításán, valamint az Esterházy család egykori uradalmában létesített angolkertben, a táj parkhoz tartozó műromban.


Megközelíthetőség


A terület ma közigazgatásilag Oroszlány városához tartozik. A város délnyugati részéről Pusztavám felé induló aszfaltúton haladva, az országutat áthidaló szénszállító szalag pillére után leparkolva, pár száz méter hosszú erdei ösvényen haladva érünk fel a bencés apátság romjaihoz.

Forrás: Műemlékek Nemzeti Gondnoksága



Nincsenek megjegyzések: