2009. január 14., szerda

60 éves a musical királya




Nem Andrew Lloyd Webber találta föl a musicalt, de ő a legsikeresebb művelője. 60. születésnapja tiszteletére musicalénekeseink színe-java koncertet adtak a Művészetek Palotájában.


Igencsak sikeres műfaj a musical, kielégíti a néző elemi igényeit: könnyed, dallamos zene, izgalmas történet, kaland, romantika. Webbernek kisujjában volt a zeneszerzés, és klasszikus zenei képzettségét remekül egészítette ki vonzódása a modern zenei műfajokhoz.
Vérbeli zenészcsalád gyermekeként született 1948 márciusában Londonban. Édesapja zeneiskolai igazgató, egyházi zeneszerző és templomi orgonista volt, édesanyja zongoratanárnő, bátyja csellóművész. Nem furcsa tehát, hogy az ifjú Webber hároméves korától tanult hegedülni, két év múlva zongorázott, majd trombitált. Első szerzeményét kilencévesen írta. Három évvel később szüleitől kapott egy bábszínházat, melynek bábuival zenés darabokat adott elő: a muzsikát maga komponálta.
Miként nemrég Budapesten nyilatkozta, 12 évesen tudta, hogy musicalszerző szeretne lenni.

Szupersztár születik

Igen jó érzékkel választott szüzsét és szerzőtársat. Miután 1964-ben elvégezte az Oxfordi Egyetem zeneszerzői szakát, 1965-ben megismerkedett Tim Rice dalszöveg- és szövegkönyvíróval. Első közös művüket, a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalt 1968-ban vitték színpadra. A meghökkentő cím, a bibliai témájú történet, a jól érthető szöveg és a mégis egyéni dallamvilág nyomban közismertté tette Webber nevét. Egy évvel a Hair bemutatója után, a hippikorszakát élő lázadó ifjúság és a Broadway közönsége várta a folytatást: ez lett a Jézus Krisztus Szupersztár. A Jézus utolsó napjait felelevenítő történetből olykor nagyon is kemény zenei elemekkel tarkított produkciót készített – Tim Rice-szal – 1971-ben. A darab sikerében közrejátszik, hogy olyan művészek léptek fel benne, mint a Deep Purple énekese, a fantasztikus hangú Ian Gillan. A színpadi előadókkal készült lemez a Kádár-kori Magyarország egyik legkeresettebb tiltott árucikke volt.
Az 1972-es év Webber életében nemcsak a rockopera bemutatóját jelentette, hanem egy tízéves magánéleti révbe érés kezdetét is. Feleségül vette Sara Huggilt, házasságukból két gyermek született, Imogen és Nicholas. Az újabb közös munka Tim Rice-szal újabb sikert hozott. Az Evita 1976-os ősbemutatóját több mint 3000 előadás követte. Az Eva Duarte de Peron, Juan Peron argentin diktátor feleségének életét feldolgozó művet 1996-ban filmesítették meg többek között Madonna, Antonio Banderas és Jonathan Pryce főszereplésével. A forgatás jórészt Magyarországon zajlott. A film zenéjéért Webber Oscar-díjat vehetett át.

A Macskák és a Fantom

Ezt követően Tim Rice-szal búcsút mondtak egymásnak. Webber egy T. S. Eliot-verscikluson kezdett el dolgozni. A Macskák című musical dalai Eliot verseiből és a zeneszerző zenéjéből állnak. (A musical leghíresebb dala, az Éjfél [Memory] kivételével, melynek szövege a rendező, Trevor Nunn feldolgozása.)
Elsőként a New London Theatre-ben vitték színre, 1981-ben. A színpad egy óriási szeméttelepet ábrázolt, az egzotikus jelmezekbe öltöztetett macskák találkahelyét. A musicalt huszonegy színházi évadon keresztül játszották, Londonban 8949-szer, New Yorkban 7485-ször adták elő. A Macskák volt a Broadwayn a leghosszabb ideig futó musical (egészen 2006 januárjáig, amikor a Fantom megelőzte), több mint húszéves folyamatos futással. Nálunk a Madách Színház adja folyamatosan.
Webber bebizonyította, hogy Tim Rice nélkül is tud maradandót alkotni. A házassága viszont tönkrement. Válása után a Macskák egyik sztárszereplőjét, a szopránénekes Sarah Brightmant vette feleségül (1983). Életének ebben a korszakában írta meg legsikeresebb művét, a Gaston Leroux regénye által ihletett Az Operaház Fantomját.
A darabot huszonkét éve mutatták be. Azóta világszerte 124 városban játszották, 80 millióan nézték meg, és 5 milliárd dollár bevételt hozott. A belőle készült hanglemez – amelyen még Michael Crawford és a feleség, Sarah Brightman énekelt –, negyvenmillió példányban kelt el. Webber nyolc éve megvásárolta a londoni belváros egyik legnagyobb színházát, a Her Majesty's Theatre-t, és ott még mindig estéről estére megy a musical, májusban volt a kilencezredik előadása. Igen látványos produkció, huszonkét színváltás van benne, és a sejtelmes világítás érdekében a színpadon minden este 280 gyertya ég el.
1990-ben elvált második feleségétől is, hogy egy év múlva nőül vegye Madeleine Gurdont. Harmadik házasságából három gyermek született, Alastair (1992), William (1993) és Isabella (1996).

Webber a magyarok kedvence

Magyarországon a közönség leginkább Webber musicaljeinek a filmadaptációit ismeri – azok közül is elsősorban a Jézus Krisztus Szupersztárt (1973), a Macskákat (1994), az Evitát (1996) és Az Operaház Fantomját (2004). Illetve a műsorról levehetetlen Macskák-előadást a Madách Színházban.
Andrew Lloyd Webber nálunk kétségkívül a musical első számú királya. Novemberben a Művészetek Palotája és a Madách Színház ünnepi életműkoncerttel hódolt előtte, melyre a zeneszerző személyesen is eljött. Kedveli Magyarországot. „Budapest volt az első kelet-európai főváros, ahol engedélyeztem a darabjaimat a hidegháborús időkben” – vallotta be. Meg is háláltuk: megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a magyar kultúra támogatásáért, nemzetközi hírnevének öregbítéséért és a műveinek magyar feldolgozására biztosított egyedi lehetőségekért.
A közönség ma este a novemberi műsor ismétlését láthatja. A műsor végigtekint a páratlanul gazdag életművön, fölcsendülnek a József és a színes szélesvásznú álomkabát, a Jézus Krisztus Szupersztár, az Evita, A szerelem arcai, Az Operaház Fantomja és a Volt egyszer egy csapat dalai. Az est során magyarországi ősbemutatóként megszólalnak olyan Webber-művek is, amelyeket eddig nem hallhatott a magyar közönség. (Köztük a Tell Me on a Sunday, a Whistle Down the Wind és a Sunset Boulevard dalai.)
„Érdekes és izgalmas a sajátos magyar nézőpont, a mód, ahogy itt a darabjaimhoz nyúlnak” – mondta novemberben, a díszbemutatón Webber. Példaként a Volt egyszer egy csapat című musicalt hozta fel, amely Londonban nem aratott sikert, de Magyarországon felismerték a történet mélységét, azt, hogy valójában nem a fociról szól. „Megváltoztattak benne dolgokat, újszerűvé tették, épp ezért rendkívül elégedett vagyok a darab magyarországi átdolgozásával. Mindig is szerettem a kelet-európai zenét, az orosz és a magyar muzsikát, ezért óriási izgalommal töltött el, amikor 25 évvel ezelőtt felkértek, hogy a Macskákat mutassam be Magyarországon” – idézte fel a magyarországi kezdetet.

Néhány kudarc is belefér

Webber pályafutása sem volt mentes kudarcoktól, különösen az Egyesült Államokban. A Song and Dance, a Starlight Express és A szerelem arcai sikert arattak Londonban, New Yorkban azonban rövid ideig, pénzveszteséggel és rossz kritikákkal futottak. 1995-ben az Alkony sugárút nagyon sikeres lett, de magas költségvetésével gazdaságilag óriási bukásnak bizonyult, 25 millió dollár (4,8 milliárd forint) veszteséggel. A legutóbbi musicaljét, A fehér ruhás nőt is nagyon rövid ideig játszották New Yorkban.
Mégis, mindent egybevetve, Webber nemcsak szülőhazája, de Amerika egyik legmegbecsültebb zeneszerzője is. 2006 szeptemberében Zubin Mehtával, Dolly Partonnal, Steven Spielberggel és William „Smokey” Robinsonnal együtt a tekintélyes Kennedy Center Honors címzettjének választották, elismerésül az amerikai művészethez való kiemelkedő hozzájárulásáért.

Vagyona a zenészeké lesz, nem a gyerekeié

Nemrég a sajtóban nagy port vert fel, hogy 750 millió fontos vagyonát Webber nem a gyerekeire – három fiára és két lányára – hagyja. Azt reméli – indokolta –, gyermekei így megtanulják becsülni a munkát. „Szerintem dolgozniuk kell, hogy kialakuljon bennük a helyes munkamorál” – nyilatkozta a brit közvélemény nagy megrökönyödésére. Azt reméli, tette hozzá, ha szigorúbb anyagi téren fiaival és lányaival, akkor talán nem kallódnak el, nem végzik a bulvárlapok címlapjain, rosszabb esetben elvonókúrán, mint más hírességek gyerekei, akik a szülők pénzét költik. Megígérte, hogy mindegyik gyermekét támogatja abban, hogy elinduljon a sikerhez vezető úton.
De vagyona tetemes részét a társadalom rászoruló tagjai megsegítésére szánja. Tervei szerint szűkölködő zeneszerzőket és zenészeket támogat majd az élete során megszerzett vagyonból.

Az új Fantom

Webber nemrég fejezte be a Fantom-történet folytatását. Az új zenés játék címe: Fantom: Sosem hal meg a szerelem. A premiert három világvárosban egyidejűleg szeretné megrendezni: Londonban, a New York-i Broadwayn és valahol Ázsiában, valószínűleg Sanghajban.
A főhős, a titokzatos Fantom elhagyja az eredeti játék színhelyét, a párizsi Operaházat, és Amerikában tűnik fel, New York Brooklyn negyedében, a szórakozóparkjáról hírneves tengerparti Coney Islanden. Ott eleinte pénzért mutogatják a vurstliban, de idővel megkaparintja az egész mutatványos világ irányítását.


Forrás: Ötvenen túl




Nincsenek megjegyzések: